Peugeot 203
Peugeot 203
(1948-1960)
1948 Október 7-én mutatták be először a Párizsi autószalonon.
1,3 literes, négyhengeres motorja könnyűfém hengerfejet kapott, nyomórudas vezérműve pedig V alakban felfüggesztett szelepeket mozgatott. További érdekesség volt a félgömb alakú (hemiszférikus) égéstér, mely 3 évvel megelőzte a Chrysler hasonló felépítésű motorjait. A kor divatja szerint a négyfokozatú váltó kapcsolókarját a kormányoszlopra szerelték. Az első fokozat kivételével a váltót szinkronizálták. A fogasléces kormánymű szintén újdonságnak számított.
Az első szériában gyártott önhordó karosszériás Peugeot.
Előre-hátulra háromszög-lengőkaros felfüggesztés került, elöl keresztben elhelyezett laprugókkal.
A hátsó tengelyt egy Panhard-rúddal is kiegészítették, amitől a kitűnő úttartás mellett kényelmes rugózást nyújtott.
A karosszéria légellenállási együtthatója mindössze 0,36.
Eleinte kétféle változatot gyártottak, 4 ajtós Berline és a tolótetővel ellátott Berline Affaires.
1949-ben csatlakozott a választékhoz a 4 ajtós, vászontetős Découvrable.
1950-ben megjelentek a kombi modellek. 203 L típusjelzést viselte a három üléssorral rendelkező Familiale.
A 203 U6 jelzés az ötüléses, megerősített karosszériával és strapabíróbb fékekkel, valamint hátul félelliptikus laprugókkal ellátott Commerciale modellt takarta. Ezek a változtatások az összes U modell jellemzői voltak. A Fourgonnette és ennek magasított verziója, a Fourgonette Tolée az U4 jelzést kapta, míg a platós Camionnette Bachée, a hátsó felépítmény nélküli Plateau-Cabine és a mentőautó Ambulance modellek U8 jelzés alatt szerepeltek. A platós és a magasított kisáruszállító terhelhetősége elérte a tekintélyes 800 kg-ot.
1951. október 4-én, a Párizsi Autószalonon jelent meg a 203-as típuscsalád egyik legizgalmasabb tagja, a kétüléses Cabriolet, ebből 2569 db-ot gyártottak. Bár a technika megegyezett a Berline-ével, a széria bőrkárpitozás, és a bővített színválaszték igazi sztárrá tette a rongytetős modellt. Pár hónapra rá jelent meg a Coupé, ami lényegében egy nyitott modell volt ráhegesztett acéltetővel. Ez a legritkább 203-as, mindössze 953 darab készült belőle.
1954 szeptemberében jelent meg a módosított, 203 C jelzésű modell. A motor az eredeti 42-ről 45 lóerőre izmosodott, és a módosított váltóáttételnek köszönhetően a végsebesség a korábbi 115 km/h-ról 123 km/h-ra nőtt.
1960. február 26-án, 685 828 darab elkészítése után leálltak a modell gyártásával.
|